Ügyvédi irodánk megtörtént esettel találkozva szembesült a jog és a hétköznapi élet között húzódó szakadékkal, és annak áthidalhatatlanságával egy büntetőügy kapcsán.
Történt, hogy gyanúsított és sértett házassági életközösségük megromlása okán elváltak, külön életet kezdtek. Azonban kapcsolatuk konfliktusoktól továbbra sem volt mentes, egyes találkozások alkalmával mindig összetűzésbe kerültek. A sértett pedagógusként dolgozott egy általános iskolában. Gyanúsított felkereste őt a munkahelyén majd rövid szóváltást követve a karját meghúzta, majd leköpte. Sérülése nem keletkezett sértettnek a cselekményből.
A kézhez vett vádiratból Ügyvédi irodánk értesült a vádról: közfeladatot ellátó személy elleni erőszak. E bűncselekményre a hivatalos személy elleni erőszakra irányadó Btk. rendelkezések vonatkoznak, egyike a hivatalos személyek elleni bűncselekmények fejezetben taglalt bűncselekménynek. A Bíróság kísérőlevelében felhívta figyelmünket a közvetítői eljárás lehetőségére (formanyomtatvány). A feltételek teljesülését ellenőrizve szembesültünk azzal, hogy a közvetítői eljárást nem lehet kezdeményezni a hivatalos személyek elleni bűncselekmények fejezetben meghatározott bűncselekményekre vonatkozóan.
A közvetítői eljárás eljárásjogi jogintézmény, melynek anyagi jogi oldala a tevékeny megbánás. Mindkettő alapja a két fél közötti meghatározott bűncselekményekből eredő kár vagy sérelem helyreállítása, mely eredményeként a büntethetőség megszűnik.
Tehát jelen esetben nincs jogi lehetőség az említett jogintézmény igénybe vételére, ergo a büntetőeljárást az ügyészség által képviselt vád alapján lefolytatja a Bíróság. A sértett és gyanúsított korábbi személyes körülményeivel, házasságával, megromlott életviszonyaival, sőt a közvetítői eljárásra irányuló ¬- akár közös- szándékával mit sem foglalkozva jelen szabályozás a büntetés kiszabását és végrehajtását vonja maga után.
Mindezt annak ellenére, hogy az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és az egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési a vagyon elleni, illetve a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmények esetén alapvetően járható út a közvetítői eljárás.
Ebben a szerencsére inkább „banális” ügyben nem lehetséges a közvetítői eljárás, míg a komolyabb, családon belüli erőszakkal járó ügyekben igen. érthető a jogalkotó szándéka, de ez csak lényegében a (volt) házastársak konfliktusának kivetülése a hétköznapi életre.