Sok devizaperünkre van kihatással az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban volt C-51/17. szám alatti előzetes döntéshozatali eljárásban született ítélet, mely elvi éllel mutat rá a hazai joggyakorlat visszás döntéseire, egyúttal támpontot ad sok devizahitelesnek az eredményes perléshez.
Milyen újdonságot mond nekünk, hétköznapi embereknek az Európai Unió Bírósága a C-51/17. számú ügyben hozott döntésének?
Sorba véve a fontosabb pontokat, az alábbiakat láthatjuk:
- Az Európai Unió Bírósága ítéletében rögzíti, hogy a kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröző feltételeket kizárja az irányelv hatálya alól. Álláspontja szerint joggal feltételezhető, hogy a nemzeti jogalkotó a meghatározott szerződések feleit megillető jogok és az őket terhelő kötelezettségek összességére nézve egyensúlyt teremtett.
A magyar emberek tudják, hogy a devizaperekben nem igazán mondható el az egyensúly megteremtése, hiszen a lakosság – épp a devizatörvények miatt – komoly törlesztési nehézségbe „ragadt bele”.
A bíróság szerint a fenti állítás azonban nem jelenti azt, hogy valamely más, a jogszabályi rendelkezésekkel nem érintett szerződési feltétel – mint például a jelen esetben az, amely az árfolyamkockázatra vonatkozik – szintén teljes egészében ki lenne zárva ezen irányelv hatálya alól.
Magyarán: vizsgálható a tisztességtelenség, s ez nagyon fontos lehetősége a devizaperben kényszerűen benne lévő (talán más kiutat nem is találó) embereknek.
Az árfolyamkockázat egyoldalú és korlátlan kiterhelését rögzítő feltétel tisztességtelen jellegét tehát a nemzeti bíróság értékelheti, amennyiben eseti vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az adott feltételt nem világosan és érthetően fogalmazták meg. E tekintetben az Európai Unió Bírósága álláspontja szerint a pénzügyi intézmények kötelesek elegendő tájékoztatást nyújtani a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak.
Tudjuk a sok letárgyalt és folyamatban lévő perből, hogy a tájékoztatás igen sok esetben nem történt meg, sokszor pénzügyi szakember sem volt jelen (pl: gépkocsival kapcsolatos hitelek, közvetítőn keresztül kötött hitelek, vagy éppen a hitelkártya szerződések!).
A bíróság az alábbi követelményeket fogalmazza meg a tájékoztatással kapcsolatban (dőlttel a bíróság határozatainak egyes részei):
74 Az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló, külföldi pénznemben meghatározott kölcsönök kapcsán hangsúlyozni kell, hogy – amint arra az Európai Rendszerkockázati Testület a devizahitelezésről szóló, 2011. szeptember 21‑i ERKT/2011/1. sz. ajánlásában (HL 2011. C 342., 1. o.) rámutatott – a pénzügyi intézményeknek elegendő tájékoztatást kell nyújtaniuk a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak, és e tájékoztatásnak ki kell terjednie legalább a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatására (A. ajánlás – A kölcsönfelvevők kockázattudatossága, 1. pont) (2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 49. pont).
75 Közelebbről, a kölcsönfelvevőnek egyrészt világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik azon devizához képest, amelyben a kölcsönt nyújtották. Másrészt az eladónak vagy szolgáltatónak, a jelen esetben a banknak fel kell hívnia a figyelmet az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 50. pont).
76 Végül, mint azt a 93/13 irányelv huszadik preambulumbekezdése is kiemeli, a fogyasztó számára ténylegesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződés összes feltételét megismerhesse. A szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről a szerződés megkötése előtt időben nyújtott tájékoztatás ugyanis alapvető jelentőségű a fogyasztó számára annak eldöntéséhez, hogy szándékában áll‑e az eladó vagy a szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva az eladóval vagy a szolgáltatóval szerződéses kapcsolatba lépni (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
78. A fentiekre tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, arra kötelezi a pénzügyi intézményeket, hogy elegendő tájékoztatást nyújtsanak a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak. E tekintetben e követelmény magában foglalja, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételnek nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó ne csupán azt legyen képes felismerni, hogy a nemzeti fizetőeszköz a kölcsön nyilvántartásba vétele szerinti devizához képest leértékelődhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is.
Tehát ténylegesen fel kell tárni az ügyletben rejlő összes kockázatot, mivel az átlagos fogyasztó kizárólag ennek tudatában tud döntést hozni, hogy a szolgáltatóval – előzetesen meghatározott feltételekkel – szerződéses viszonyba kíván lépni, avagy nem.
Az Európai Unió Bírósága kimondja, hogy a szerződési feltételek világosságát és érthetőségét a szerződés megkötésével kapcsolatos, a szerződés megkötésekor fennálló összes körülményre, valamint a szerződés összes többi feltételére hivatkozva kell értékelni, azon körülmény ellenére is, hogy e feltételek némelyikét a nemzeti jogalkotó utólag tisztességtelennek nyilvánította vagy ilyennek vélelmezte, és ennek alapján azok semmisségét állapította meg.
82. Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie az alapügy összes körülményét, ahogyan azok a szerződés megkötésének időpontjában fennálltak.
83. Ezért a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkét akként kell értelmezni, hogy az megköveteli, hogy a szerződési feltételek világosságát és érthetőségét a szerződés megkötésekor fennálló, a szerződés megkötésével kapcsolatos összes körülményre, valamint a szerződés összes többi feltételére hivatkozva értékeljék, azon körülmény ellenére is, hogy e feltételek némelyikét a nemzeti jogalkotó utólag tisztességtelennek nyilvánította vagy ilyennek vélelmezte, és ennek alapján azok semmisségét állapította meg.
Az Európai Unió Bírósága megerősíti a felperesek által a keresetmódosítás megengedhetősége körében korábban hangoztatott álláspontot, miszerint a nemzeti bíróságnak a felperesként eljáró fogyasztó helyett hivatalból figyelembe kell vennie az árfolyamkockázatot telepítő szerződési feltételen kívüli szerződési feltételek adott esetben tisztességtelen jellegét, amennyiben a rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek.
2. És a döntés jelentősége abban áll, hogy a fenti vizsgálatot az eljáró bíróságoknak nem a – sokszor jogban járatlan – felperesek (vagy banki szolgáltatást igénybe vevő, a hitel többszörösét visszafizetni nem tudó, bank által beperelt alperes) indítványaira kell megtennie, hanem hivatalból le kell folytatnia a vizsgálatot:
90. A fentiekből következik, hogy a 93/13 irányelv által előírt védelem megköveteli, hogy amennyiben a nemzeti bíróság rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek, e bíróság hivatalból, adott esetben a felperesként eljáró fogyasztó helyett is figyelembe vegye az eladó vagy szolgáltató, valamint az e fogyasztó között létrejött szerződésben foglalt, adott esetben tisztességtelen feltételeket.
91. A fentiekből következően az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróságnak a felperesként eljáró fogyasztó helyett hivatalból figyelembe kell vennie valamely szerződési feltétel adott esetben tisztességtelen jellegét, amennyiben a rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek.
Összegzés:
Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban volt C-51/17. szám alatti előzetes döntéshozatali eljárásban született ítélet alapján megállapítható, hogy az árfolyamkockázat viselését nem rendezik az ún. devizatörvények rendelkezései, így az árfolyamkockázatot felperesek odalára alapító szerződéses rendelkezés a 93/13/EGK irányelv hatálya lá tartozik, tehát a 93/13/EGK irányelv 4. cikkének (2) bekezdése szerinti tisztességtelenség vizsgálható.
Az Európai Unió Bírósága előtt C-26/13 szám alatt folyamatban volt előzetes döntéshozatal iránti eljárásban született ítélete (Kásler-ügy) hozott ítélete nyomán a 2/2014. PJE határozat rögzítette, hogy a pénztartozás devizában való meghatározásáról rendelkező szerződési kikötés tisztességtelensége csak korlátozottan vizsgálható, mivel az a főszolgáltatás jellegadó sajátosságát határozza meg. A jelen döntés ezen túlmutatva megállapítja, hogy az ilyen kikötésnek is meg kell felelnie ugyanakkor a világosság és érthetőség követelményének.
Bár a Ptk. csak 2009. május 22-től hatályos módosítása óta tartalmazza azt – a 93/13/EGK irányelve 4. cikk (2) bekezdése alapján megfogalmazott rendelkezést (Ptk. 209.§ (4) bek.), miszerint az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelenségét önmagában is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető, az irányelvvel konform értelmezés követelményének megfelelően az idézett törvényi rendelkezésből is kiolvashatóan valamennyi egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételnek világosnak és valósnak kell lennie.
A fentiekre tekintettel rögzítette a Kúria a 2/2014. PJE határozat 1. pontjában:
2/2014. PJE 1. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.
E rendelkezés tisztességtelensége csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető.
Mind az Illyés-ítélet, mind a Kásler-ítélet – a kétnemű árfolyam alkalmazásának átláthatóságával összefüggésben, de jelen esetben is irányadó szempontok felvonultatásával – hangsúlyozza azt is, hogy a szerződési feltétel átláthatóságának követelményét kiterjesztően kell értelmezni. Nem elég a kikötés nyelvtani értelmezése, hanem a releváns tények összességét kell értékelni: ide tartozik a szerződéskötést megelőzően a fogyasztónak nyújtott tájékoztatás és figyelembe kell venni a szerződésre vonatkozóan közzétett reklámot és tájékoztatást; értékelni kell továbbá, hogy a szerződés mennyire átláthatóan mutatja be az adott rendelkezést, annak hatását, a többi szerződési kikötéssel való együtthatását.
A fogyasztó – az EUB által kialakított definíció szerint – nem a konkrét szerződő fél, hanem az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó. Az átlagos ismeretekkel rendelkező fogyasztó mércéje szerint kell vizsgálni a kikötés átláthatóságát, és állást foglalni arról, hogy az átlag fogyasztónak mennyiben állt módjában értékelni az adott rendelkezésből számára eredő gazdasági következményeket.
A szerződő feleket általánosan – a Ptk. 205.§ (4) bekezdése alapján – terhelő kötelezettség, hogy a szerződés megkötésénél együttműködjenek, és figyelemmel legyenek egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.
Ptk. 205.§ (4) Ha a szerződéskötési kötelezettség esetében a szerződési nyilatkozatok eltérnek egymástól, a felek kötelesek álláspontjaik egyeztetését megkísérelni.
Tekintettel a blankettaszerződések megkötése során már önmagában abból eredő egyensúlyeltolódásra, hogy a szerződési feltételeket egyoldalúan az egyik fél határozza meg, ezt a felet szigorúbb tájékoztatási kötelezettség terheli, mint általában.
A Ptk. 205/B. § (1) bekezdése szerint az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta.
A Hpt. kógens fogyasztóvédelmi rendelkezései a pénzügyi intézmények számára további tájékoztatási kötelezettséget írnak elő.
Hpt. 203. § (1) A pénzügyi intézmény egyértelműen és közérthetően köteles ügyfeleit, illetve jövőbeni ügyfeleit a pénzügyi intézmény által nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról tájékoztatni.
A fenti tájékoztatási kötelezettségen túlmenően a magasabb kockázatot magukban hordozó ügylettípusokra a Hpt. többletkövetelményt fogalmaz meg.
Hpt. 203. § (6) Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell
- a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,
- b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát.
Az árfolyamkockázatról való tájékoztatás – a Kúria 6/2013. és 2/2014. PJE határozata, valamint az Kásler-ítéletben foglaltak értelmében – akkor lehet megfelelő, ha megállapítható, hogy a hitelező a fogyasztót még a szerződéskötést megelőzően tájékoztatta az alábbiakról:
- A tartozás devizában való meghatározása azt jelenti, hogy a futamidő alatt végig, minden esetben a kikötött devizanem forinthoz viszonyított mindenkori árfolyamának figyelembevételével számított törlesztőrészletet kell fizetnie;
- Az árfolyamváltozás a felek által nem befolyásolható körülmények függvénye, melyek előre nem kiszámíthatóan bármikor – a hitel futamideje alatt is – reálisan bekövetkezhetnek,
- Ez a forinthitelekhez képest a fogyasztóra nézve fokozott kockázattal jár amennyiben ennek következtében a fizetési kötelezettségei bármilyen mértékben, korlátlanul – akár többszörösére is – megemelkedhetnek;
- Az árfolyamváltozás kockázatát a forinthitelekénél kedvezőbb kamatmérték ellenében vállalja.
Elmondhatjuk, hogy nagyon kevés devizahitel felel meg a fenti kockázatfeltárási általános elvárásoknak, ezzel szemben:
- Sokszor a deviza- alapúság sem volt meghatározva, tudatosítva,
- A deviza- alapúság meghatározása esetén a fogyasztó nem volt tájékoztatva annak következményeiről,
- A deviza- alapúság esetén sokszor nem volt számottevő előny a deviza- alapúság, holott a kedvezőbb pénzügyi paramétereknek kellett volna megokolniuk ezt a konstrukciót,
- A költségek növekedésének lehetőségét a hitelező (bank) nem határozta meg, vagy ha azzal kalkulált, arról és annak okairól nem tájékoztatta, világosította fel a fogyasztót,
- Amely bank feltárta a kockázatokat, az jellemzően általánosságban adott tájékoztatást, melyet a fogyasztóval, a fogyasztó által érthetően nem elemzett ki (persze tudom, hogy ilyenkor arra hivatkoznak, hogy a lakosság hitelekkel és általánosságban a pénzügyekkel kapcsolatos ismeretei meglehetősen alacsonyak, de ezt nem szajkózni kell, hanem ezzel szemben alakítani és fejleszteni a tudást…)
- Biztosan sokan jártak úgy is, hogy szerződéstervezetet kértek, de nem kaptak (ha nem írod alá ezt, akkor hitelt sem kapsz), vagy ha kaptak, nehezen igazodtak el rajta,
- A devizatörvények pedig „az elszámoltatáson túl” konzerválták az egyenlőtlen állapotokat.
Mindezek fennállását a sokszor felperesként megjelenő fogyasztónak kell bizonyítania, mely igen nehéz helyzetbe állítja őket. Jellemzően sok év után kell felkutatni a tanúkat, áttekinteni a kölcsön vagy hitel iratait, stb.
Mi lehet a következménye a fenti döntésnek?
Elképzelhető egy súlytalanabb, vagy „puhább” megoldás, melyben a hazai bíróságok nem tesznek mást, csak megvizsgálják a tényállást, s ha felmerül a tisztességtelenség esete (ha a fogyasztó tudja bizonyítani, hogy tényleg nem kapta meg a tájékoztatást), akkor a devizaalapú szerződéses feltételek helyébe a HUF alapú elszámolást veszik, így az árfolyamveszteséget nem terhelik ki a fogyasztóra.
Az ilyen ítélet nagyjából ezt az indokolást adná:
A tényállás és a következetes bírói gyakorlat értelmében felperesek nem kerültek olyan helyzetbe a perbeli kölcsönszerződés megkötését megelőzően, hogy az abból eredő kockázatokat értékelni tudják a nem világos és nem érthető árfolyamváltozásról szóló tájékoztatás okán. A fentiekben kifejtett jogi álláspont alapján az 93/13/EGK irányelv 4. cikk (2) bekezdése és a Ptk. 209. § (4) bekezdése értelmében a perbeli kölcsönszerződés „Általános Kockázatfeltáró Nyilatkozat” pontja érvénytelen, mivel a főszolgáltatás körébe tartozó egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétellel telepítette felperesek oldalára az árfolyamváltozásból eredő gazdasági következményeket.
A keményebb megoldás az lenne, ha a bíróságok megállapítanák, hogy a deviza-alapúság lényegi szerződési eleme volt a megkötött szerződésnek, melynek hiányában a szerződés sem jött létre.
A fogyasztókra kedvezőbb ilyen típusú ítélet nagyjából ezt az indokolást tartalmazná:
Tekintettel arra, hogy a DH 1 tv. 3. §-ának a DH 3 tv. 10. §-ával összefüggésében értelmezett (2) bekezdés, mely az MNB által meghatározott árfolyam alkalmazását írja elő, ez az előírás is a 93/13/EGK irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerint „egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételnek” minősül, így vizsgálható a szerződéses felek jogaiban és kötelezettségeiben bekövetkezett változás a felperesekre gyakorolt hatásuk tükrében. A bíróság álláspontja szerint azzal, hogy a fentiekben hivatkozott devizatörvények rendelkezései a főszolgáltatás körébe tartozó árfolyamkülönbözet mértérkét megváltoztatták – egy egyébként semmis szerződési feltétel pótlásával –, mely új feltétel szintén egyoldalúan hátrányos az eredeti megállapodáshoz képest a fogyasztóra, úgy megállapítható a Ptk. 205. § (1) bekezdés értelmében a perbeli szerződés létre nem jötte, mivel az utólagosan a szerződés részévé váló törvényi rendelkezésekre a szerződő feleknek egyáltalán nem volt szerződéskötési akaratuk.
Kíváncsiak vagyunk, vajon lesz-e olyan bíróság, mely meg meri lépni az utóbbi lépést és az milyen fogadtatásra talál?